Az érzelmeim mindig fordítva jutnak el hozzád. Meg akarnálak védeni, de bántalak. Sírni támad kedvem, de nevetek.

Az az igazság, hogy minden érzés, amivel küzdünk, gyilkos méreg.

Olvasson utána a szakirodalomban: az elfojtás egyre menőbb. Amivel nem néz szembe, nem töri össze.

Inkább mérges az ember, mintsem hogy beismerje, hogy nem boldog. Hogy beismerje, hogy kátyúba került és képtelen előre lépni.

Amikor ráébredsz, hogy valakit félreismertél, azon töprengsz: korábban hogy nem láttad?

A csapat annyit ér, mint a leggyengébb láncszem.

A kivétel erősíti a szabályt, de a szabály arra való, hogy megsértsék.

Minden születendő gyerek azzal az üzenettel jön a világra, hogy Isten még nem ábrándult ki az emberből.

Fel akartalak hívni ma hogy elmondjam, hogy szeretlek. De a számod már nem működik. Az operátor azt mondta ezen a néven nincsen szám a telefonkönyvben. Elmentem a házadhoz, de már nem te laksz ott. A postás sem tud további címet. Azt hiszem ez azért van, mert a mennyország túl messze van. Szeretlek, hiányzol. Örökké a szívemben élsz. A szeretteink elmentek, de feledésbe nem merülnek. Boldog Karácsonyt mindenkinek odafent...

Köszönöm, a több mint 10,000 látogatót.! ♥

Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap.

Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja.

Viszlát és kösz a halakat! - mondták a delfinek, és elhagyták a Földet.

Arra a délután négykor tapasztalható érzésre, hogy az ember még semmit sem csinált, találtak ki kifejezéseket, és így lett ennek az enyhe depressziónak a neve az, hogy NÉGYÜRESTÉR.

Végtelen: Nagyobb, mint a valaha létezett legnagyobb dolog, továbbá nagyobb sok egyéb dolognál. Nevezetesen sokkal nagyobb, mint az elképesztően óriási, a baromi nagy és a "Hű, ezt nézd meg, mekkora!". A végtelen olyan nagy, hogy hozzá képest a nagyság maga is eltörpül. Olyasmiről van szó, amit a gigantikusszor kolosszálisszor lélegzetelállítóan hatalmas képzetével tudnánk érzékeltetni.

A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-ből A-ba rohannak. Azok az emberek, akik A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltűnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy mindannyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszerre és mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen. Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-től és C-től is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen töltené az időt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb eső kocsma.

Amikor betesznek a Telepszichopatikus Turbomixerbe, mindössze egyetlen rövid pillantást kapsz a teremtés elképzelhetetlen végtelenségéből. Valahol az egészben van egy icipici jelzés, egy mikroszkopikus pettyen elhelyezett mikroszkopikus petty, amelyen ez áll: "Ez vagy te."

Nyugi! Minden szép folyamatosan csúszik ki a keze­im közül.

Mióta ez a Galaxis létezik, hatalmas civilizációk születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, s mindez olyan gyakorisággal történt, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni: az összes élőlény a Galaxisban

(a) fogékony a tengeribetegségre és az azzal rokon dolgokra, úgy mint: űrbetegség, időbetegség, történelembetegség meg miegymás, illetve

(b) hülye.

Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.

Az az alapvető probléma a helyváltoztatás legtöbb módozatával, gondolta, hogy egyik sem éri meg igazán a fáradságot. A Földön - amikor még volt olyan, hogy Föld, mielőtt az új hiperűrsztráda építése miatt lerombolták volna - a gondot a kocsik okozták. A hátrányok - amelyek azzal a ténnyel függtek össze, hogy rengeteg fekete ragacsos trutyit szippantottak elő a föld mélyéből (ahol nagyon jó helyen volt), csak azért, hogy egyrészt kátránnyá alakítsák a szárazföld beborítására, másrészt füstté a levegő telítésére, s végül, hogy a maradékot a tengerbe öntsék - messze túlszárnyalták azt az előnyt, amit az jelentett, hogy gyorsabban el lehetett jutni egyik helyről a másikra, különösen, ha meggondoljuk, hogy az a hely, ahová igyekeztél, mindezek következtében valószínűleg ugyanolyan volt, mint ahonnan elindultál, más szóval: csupa kátrány, csupa füst és halaktól mentes.

Egyszerűen csak megpróbált megszabadulni attól az agyában imént fölmerült gondolattól, hogy mikor a legkevésbé sem számít rá, a világmindenség szokása szerint előugrik majd egy ajtó mögül, és azt kiáltja: "Húú!"

Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.

Az idő illúzió. Az ebédidő kétszeresen az.

Felejts el gondjaidat, hiszen a világ tökéletes körülötted, és az élet pofonegyszerű.

- Mennyire kedvelsz?

- Mint egy tavaszi macit?

- Tavaszi macit? (...) Az meg mi, a tavaszi maci?

- Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: "Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?" Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem?

- Isteni!

- Hát ennyire kedvellek.

Minden neked írott levelem szerelmes levél volt. Mi más is lett volna? Most már tudom, hogy mindegyik - kivéve ezt - rossz szerelmes levél volt. A rossz szerelmes levelek azt kérik, hogy viszontszeress, a jó szerelmes levelek viszont nem kérnek semmit. Büszkén jelentem, hogy ez az első jó, neked írott szerelmes levelem, mert semmit nem kell tenned. Már megtettél mindent. Elég emlékem van rólad ahhoz, hogy örökké kitartsanak.

Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;
Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;
Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;
Merész leszek, mert annak kell lennem;
Barátja leszek mindenkinek - ellenségnek, társtalannak;
Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;
Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;
Felnézek, és nevetek, és szeretek, és magasba emelek.

Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.

Az ünnep csak úgy szép, ha képes vagyok szeretni még,
mert nincs karácsony, ha magam bezárom, és nem teszem ki eléd.

Karácsonyi ajándék ötleteim:
az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
a partnerednek szívesség,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek egy jó példa,
magadnak tisztelet.

A karácsonyi csoda a szívedben lakik.

A karácsony azoknak való, akik szeretnek valakit az életükben.

Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. - Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is.

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

Amit az idén karácsonyra szívesen adnék neked, nem lesz becsomagolva,
s nem lesz rajta szalag sem,
nem a posta hozza,
nem kerül egy fityingbe sem.
De a lista hosszú és szívemből jön,
ahogy kitárom előtted.
Mit is adnék:
Örömöt, ami hálából fakad,
a bimbóból virággá hajtó rózsa fenségét,
az igazi szenvedély tiszteletre méltó erejét,
amit nem érdekel a világi siker,
szabadságot, hogy nem ítélsz meg senkit, még saját magadat sem,
békét, hogy te magad légy önnön barátod,
bölcsességet, hogy megértsd hibáidat,
és megbocsásd mások ballépéseit,
együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot úgy, ahogy van,
és nem úgy, ahogy te újra alkotnád a legszívesebben,
a magány meglepő örömeit,
erőt, hogy sajnálkozást éppúgy elvethesd, mint a feszültséget,
és gyengéden élhess a jelennek,
hogy magad és mindenki mást a szív szemével láthass,
aminek csak a szeretet számít.
És végül azt kívánom, hogy a fény feltárja előtted, hogy mindez az ajándék már benned él és csak arra vár, hogy kibontsd!

A szív üzenete nem a dobbanás, hanem a dobbanások közti időtlen csend.

Mikor szólnál, de nincs kihez;
Mikor megölelnéd, de nincs kit;
Mikor megfognád a kezét, de sehol sincs;
Mikor legalább a hangját hallanád, de a telefon néma marad;
Mikor hallnád nevetését, de csak a csend vesz körül;
Mikor éreznéd csókját, bújnál, de mindez csak vágy marad;
Rájössz, milyen egyedül is vagy, ekkor megérzed hogy a magánynál talán minden jobb!
De egyedül vagy, letörlöd a könnycseppet, mosolyogsz még ha fáj is, és elhiteted magaddal hogy minden a legnagyobb rendben, mert nem tehetsz mást!
Rájössz, hogy tényleg nincs semmi baj, mert amit érzel, nem más mint a hiány, valaminek vagy valakinek a hiánya! 
Aztán megnyugszol, mert rájössz: holnap van új nap, és látod mosolyát, hallod hangját, megfogja a kezed, mikor odabújsz és átölel megszűnik a magány, amikor pedig a füledbe súgja hogy: szeretlek, eltűnik vele a külvilág!

I love walking in the rain 'cause no one knows I'm crying.

A magányos akkor kerül társaságba, ha elgondolkodik.

Megértő szemekkel átnéznek rajtam...

Egy vonatnál nem az számít, hova megy, az a fontos, hogy merjél felszállni rá.

Néha jó, ha azt hisszük el, amit látunk, de máskor bizony épp azok a legvalódibb dolgok, amiket nem látunk.

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór. Úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja. Szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről. Szeretlek, nem tudom, mikortól és mi végre, gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek. Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

Csak miután lerántod
arcomról a maszkot
látod meg az énemet
de honnan tudhatod
hogy az álarc alatt
nem egy másik álarc van
a végtelenségig.

Akkor vagy nagyszerű ember, ha neked a Mi többet jelent, mint az Én.

Vannak emberek, akik nézésükkel zavarba tudnak hozni másokat, mert a szemük elárulja a gondolataikat.

Amikor ráébredsz, hogy valakit félreismertél, azon töprengsz: korábban hogy nem láttad?

A kishitű ember állandóan kétségbe van esve, amiért álmai, amelyek olyan erősek, hogy állandóan összetéveszti őket a valósággal, sorra összetörnek. Az ilyen ember a valósággal szembesülve naponta többször is tönkremegy.

Ha olyan szerény
volna, mint tehetsége: 
ki tudna róla?

Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély.

Ahogy az érmének is két oldala van, az emberek is kétarcúak. Az egyiket a világ felé fordítjuk, a másikat megtartjuk magunknak. Kettősség, amelyet a fény és a sötétség egyensúlya tart fent. Mindannyian képesek vagyunk jóra és rosszra is. De csak azok igazán erősek, akik el tudják mosni a kettő közötti határokat.