Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!

Könnyzacskót teremtettek nekünk, mintha előre úgy tervezték volna, hogy sírni fogunk.

Vannak olyan zebrák, akik a rács mögé is beállnak, hogy fehér lónak lássák őket.

Amikor a kút kiszárad, megismerjük a víz igazi értékét.

Látod az összeomló házat. 
Látod a süllyedő hajót. Látod a fejünk felett a felhőt. Csak egyet nem látsz meg: a jót! Hiába színes a világ, Ha nem látsz mást, csak sötét foltokat. Mást hibáztatsz, Pedig Te önmagad miatt nem vagy boldogabb.

Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy fogyton fogy:
amíg világít.

Oldódó képed
kicsordul szememből és
arcomra szárad.

Okom panaszra? nincs, hiszen a Lényeg: 
hogy lehetek, mint milliárdnyi lények; 
így-úgy-amúgy. (Sokaknál sokkal jobban, 
s van, ki ha rám néz: szíve szebben dobban.)

Jó, tudom, és nem kétlem, tudod: 
együtt töltöttük az egész napot,
- de annyit most kérdezhetek talán, 
hogy közben, csak egyszer is, gondoltál-e rám.

Lehunyom a szemem, többet nem nyitom ki
Tán olyan lesz az is, mint elaludni
Unt pillák alatt végtelen csillagködök
S a lelkek mind keringő üstökösök

Ha nem tudod, mit akarsz, végül csupa olyasmit kapsz, amit nem akartál.

˝A zeneszám írója depressziós alak. 

Szeret egyedül lenni, 

mert azt hiszi megóvják a falak.˝

A százszor semmi is csak semmi marad.

Igen. Eljön az idő, amikor ki kell nyilvánítanunk a gyöngeségeinket. Amikor a titkaink nem számíthatnak többé magánügynek. Amikor a magányunk többé nem letagadható. Amikor a kínlódásunkról nem lehet többé nem tudomást venni. De van úgy, hogy annyira egyedül érezzük magunkat, hogy a gyöngeség, amelyről azt hittük, már legyőztük, hirtelen olyan erős lesz, hogy képtelenek vagyunk küzdeni ellene.

Ugyan, mit tudsz te egyáltalán a fájdalomról? Ahhoz legalábbis belenézni kellene tudnod az én szívembe.