Nem számít, hogy hányan ismernek téged, csak az számít, hogy ismered-e önmagad...

Vannak helyzetek, amikor fenékig keserű az élet.

Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz!

A szakadék mélyén van a trambulin.

A boldogság a lábunk előtt hever. Csak le kell hajolni érte.

Az életem egy film, melynek nem túl jó a szereposztása és ráadásul a sztoriját sem értem.

A pszichiáterem egyévi terápia után azt mondta: "Nos.. talán az élet tényleg nem való mindenkinek"

Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egy féle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négykarú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajtaütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetni csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a Föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést és a fárasztó munkát.

Az emberek azt hiszik, vicces dolog úgy tenni, mintha szörnyek lennének. Én azzal töltöm az életem, hogy úgy teszek, mintha nem lennék az.

Az életben nincsenek titkok. Csak olyan igazságok, amik a felszín alatt rejtőznek.

Csak az fontos igazán, amit álmainkban mondunk, mert csak álmainkban merünk teljesen őszinték lenni.

Az angyali városból már elköltöztek rég az angyalok,

A többiek meg a zajban nem hallják az égi dallamot.

A legfehérebb rózsának is, fekete az árnyéka.

Az vagy, akinek hiszed magad. Ne ismételgesd folyton, amit a 'pozitív gondolko­dás' hívei sulykolnak, hogy 'igen, szeretnek, igen, erős vagyok, igen, meg tudom csinálni'. Nem kell mondogatnod, hiszen ezt már tudod. Ahelyett, hogy megpróbálnád bebizonyítani, hogy jobb vagy, mint gondolod, egyszerűen nevess. Nevess az aggodalmaidon, a bizonytalanságodon. Nézd humorral a gyötrelmeidet. Kezdetben nehéz lesz, de lassanként hozzászoksz.

Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalamit nagyon fontos, hogy megjegyezz. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes.