Az angyali városból már elköltöztek rég az angyalok,

A többiek meg a zajban nem hallják az égi dallamot.

A legfehérebb rózsának is, fekete az árnyéka.

Az vagy, akinek hiszed magad. Ne ismételgesd folyton, amit a 'pozitív gondolko­dás' hívei sulykolnak, hogy 'igen, szeretnek, igen, erős vagyok, igen, meg tudom csinálni'. Nem kell mondogatnod, hiszen ezt már tudod. Ahelyett, hogy megpróbálnád bebizonyítani, hogy jobb vagy, mint gondolod, egyszerűen nevess. Nevess az aggodalmaidon, a bizonytalanságodon. Nézd humorral a gyötrelmeidet. Kezdetben nehéz lesz, de lassanként hozzászoksz.

Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalamit nagyon fontos, hogy megjegyezz. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes.

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.  Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra.. és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon..!:)

Mikor azt mondod: 'nem tudom, hogy mit érzek irántad' hazudsz. Ezt jól tudom én is, és jól tudod te is. Mondd inkább azt, hogy nem érzel semmit, mert olyan nincs, hogy valaki ne tudja eldönteni az érzéseit. A képlet egyszerű. Vagy érzel valamit, vagy nem érzel semmit.

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán,
Életed alig lüktet,
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben,
A szelíd fehér csendben,
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál!

Mert nincs annál tisztább szív, mint amikor valaki másokért képes beszennyezni a kezét...

A csalódottság csak azokat érintő érzelem, akik törődnek másokkal.

Az Imádlak szó enyhe, ahhoz képest amit irántad érzek!

akármennyire is próbálkozunk megállni a földön, talpon maradni, haladni előre, és elhinni hogy képesek vagyunk rá, előbb vagy utóbb rá kell jönnünk, hogy nem. egyedül semmire sem megyünk az életben.

ha egy fiú nem mer csókolni, gyáva.

Kiáltanék, tudják meg, hogy fáj, hogy nélküled rám csak szomorúság vár. Mégis hallgatok, hisz ezt kell tennem, nevetni próbálok, s magamba folytom a könnyem.

Te akkor is láttál, amikor láthatatlan voltam. 

Nem értem, miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha aztán nem engedi, hogy együtt legyünk.