Ne feledd, akinek barátai vannak, nem lehet felesleges!

Mind, ami benne volt, elmúlt, egyenként, és nincs több éjjel, nincsen csillag, csupán egy pince, amiből sosem menekülhet, és amiben másnak nem jut hely.

Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni, de a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt, és csak most ébredtél fel belőle.

A szépség átok a világon. Nem látjuk tőle az igazi szörnyetegeket.

De van, ami annyira esztelen,

Hogy csakis meztelen jó.

Love, gimmi love, gimme love, I don't need it

I don't belive that anybody feels the way I do about you now

Kell a hiány, hogy hiányozz, kell, hogy félj, hogy lehess bátor.

Holnaptól félsz, a mától mit remélsz?

Ha a tegnapban élsz, másod sincsen, csak a remény.

Múltban az okok, jövőben a vágyak,

jelened a tükröd, de gyáva vagy, hogy lássad!

Kinyitom a végtelent és telekiáltom,

Élnem kell, bármi áron,

Őszintén érezni, szeretve meghalni,

Nem akarok többé megfelelni,

Se beléd betegedni.

Hiába változol, ha minden más ugyanolyan marad.

A magány az életben mindig belülről emészt, kívülről talán nem is látszik. (...) Sajnos, ha sokáig kergeted, egy idő után megadja magát és örökre veled marad.

(:

Néha ki kell lépni a biztonsági zónából és kockáztatni, hogy sikeres lehess.

Akiben van eltökéltség, az nem ismeri a vereséget!

S mint gyümölcs a magvat,

Úgy hordozlak magamban.

Kimondanám, mint egy valódi költő,

Nem elkoptatott szavakkal,

De cukorba fullad a lángoló szív,

S azt bevonja édes sziruppal.

Ott vagy egy molylepke verdeső szárnyán,

Ott vagy a falat kenyérben,

Az esti olvasmány behajtott lapján,

A karomra harcolt névben.

Én nem látok mást, csak téged.

Soha nem elég jó,

és sose lesz elég.

Csak elfáradni tudok,

pedig élvezni szeretnék.

A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább a fortélya.
Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázni azt.
Válassz ki egy derűs napot - javasolja -, és próbálgasd.
Az első rész könnyű.
Mindössze annyi kell hozzá, hogy képes légy teljes súlyoddal a földre vetődni, azzal az elhatározással, hogy nem baj, ha fájni fog. 
Ugyanis ha nem sikerül elhibázni a földet, akkor fog. (...)

Az első megrázó pillanat az életében az volt, elmélkedett tovább, hogy rádöbbent, van lelke. 

Bár valójában többé-kevésbé mindig is sejtette, hogy van, mivel minden más hiánytalanul megvolt neki, sőt némely dologból kettő is, de hogy hirtelen tényleg találkozott a lénye legmélyén lappangó valamivel - ez már komolyan szíven ütötte. 

Napjainkban már nem sok dolgot kell gyártani, mert egy ilyen végtelen nagy Univerzumban, mint például a miénk, a legtöbb dolog, amit az ember elképzel (és még sok más, amit nem) megterem valahol. Nemrég például egy olyan erdőt fedeztek fel, ahol kilincscsavarhúzók teremnek a fákon gyümölcs gyanánt. A kilincscsavarhúzó-gyümölcs élete igazán érdekes. Miután leszüretelték, egy sötét és poros fiókra van szüksége, ahol évekig háborítatlanul heverhet. Majd egy éjjel egyszer csak kikel. Levedli héját, ami idővel elporlad, és előbukkan egy teljességgel felismerhetetlen kis fémtárgy bordázott fogókával, és végén egy csavarhoz illő éllel. Miután megtalálják, el is dobják. Senki előtt nem világos, mire jó ez az egész. A végtelenül bölcs Természet alighanem most gondolkozik ezen.

Minden hajnalban van egy olyan pillanat, amikor lebeg a fény, ilyenkor mintha csoda történne. A teremtett világ visszatartja a lélegzetét. 

Mutasd meg azt, ki nem kerget ábrándokat, s én mutatok egy boldog embert. Ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad.

Párnád kemény redőivé lett arcom ránca,

Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca.

Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed,
Hagyd, ha bolond leszek, csak had legyek veled.

Lehetnék bástyád, vagy hömpölygő büszke ár,

Őrzője kecses lépteidnek, mi szürkeségből fénnyé vált!

Korlátok nélkül, ketten táncolnánk a szabadban,

Szép szádból szóló hangod innám szakadatlan.

Mosolyogva ébredek,
mosolyogva félek,
mosolyogva kérek,
mert mosolyogva élek,
mosolyogva nézek,
csak mosolyogva érzek,
mosolyogj, ha kérlek,
a mosolyodból élek.

a tábortűz lángja meg sebzett vadként űz, 

halványul a vágy, ha magányomban mellém ülsz.

Hogy ki vagyok én?

Láttam, ahogy az utolsó elindult pillantást megveted,
és azt mondod magadnak: ez vagyok én!
Kellek vagy nem, ez vagyok én!
A legjobbat, amit eddig ki tudtam hozni magamból az most itt áll.


Ezt mind végignéztem,
ahogy a fogad mosod és köpsz,
szabadon, önfeledten, mint ahogyan a rúzs fedi le a húst,
nem a szádon.

Láttam, ahogy meztelen mosod magad.
Láttam, ahogy az őrületet viccből imitálva megijedsz magadtól,
majd legyintesz, ezt mind láttam.

Hogy ki vagyok én? Majd később elmondom.


A lényeg, hogy láttalak csókolózni mással is és magaddal is.


Láttam, ahogy házibuliban egy díler faszi marasztal.
Láttam, ahogy a pattanásaid nyomod.
Láttalak táncolni, ahogy gyakorlod,
hogyan kell másokat magadhoz láncolni.

Láttalak szarni is, az orrlukad közelről,
ahogy a kólát szívod fel a saját öledből.

Láttam az arcodon, hogy mást akartál te nem ezt,
ahogy megvakarod a segged, az ujjad szagolod és nevetsz.

Hogy ki vagyok én? Majd később elmondom.

A lényeg, hogy láttam, ahogy taxis titeket hesszel,
mert a hátsó ülésen részegen egymásnak estetek.
És láttam, hogy ugyanebben a pillanatban
a taxi mögött a megállóban két részeg szintén egymásnak esik.

Láttam, ahogy kisgyerekként a saját torzult formádon nevetsz,
és láttam, ahogy a nagyanyád az öngyilkosságot fontolgatja.

Látom, ha tetszel magadnak, és azt végképp, hogyha nem.
Láttam, ha úgy indulsz el, hogy ő ma szeretni fog,
és látom, ha előre látod, hogy ez csak fogni szeret.


Látom, ahogy az idő múlása kizökkent,
látom, amikor elkeseredsz mennyire egyedül vagy,
és látom, mikor rádöbbensz, hogy nem vagy egyedül.


Hogy ki vagyok én? Mindjárt elmondom.


A lényeg, hogy láttam Neot a mátrixban úgy bambulni, mint előtte soha.


Hogy ki vagyok én?


Láttam, ahogy sokan ötször azt mondják kampókéz,
majd meghalnak.

Hogy ki vagyok én?

Láttam az Arnolfini házaspárral szemben kik állnak.

Hogy ki vagyok én?

Láttam, ahogy a taxisofőr De Niro magához beszél, és azt mondja
„Hozzám beszélsz?”.

Hogy ki vagyok én?

Azt kérték tőlem, mondjam meg nékik, ki a legszebb a vidéken.

Láttam egy pár, hibátlanban úszó önfeledt mosolyt,
amit, mint minden mást, a csendek mély kútjával lesek,
hasonlóan, ahogy a figyelmet az apró betű.

Láttam, ahogy engem kutatsz, de csak magadat látod,
mert nem jössz elég közel.

És igen, láttam, ahogy azt játszod vissza tudsz-e nézni olyan gyorsan reám,
hogy még lásd magadon, amikor még nem ide néztél.
Soha nem jött össze.

Hogy ki vagyok én?

Nem is kell elmondanom, hiszen a választ már tudod.
Én vagyok az ember minden tükör mögött.

Az vagyok, akit a pupillád tükrében látsz, mikor egészen közel hajolsz…
akit a pupillád tükrében látsz, amikor egészen közel hajolsz.

Én vagyok az ember minden tükör mögött.

Az élet vesszők, nem pedig pontok sorozata.

Élek, s hogy meddig, nem tudom, 

Meghalok, bár nem akarom, 

Megyek, s egész utam titok: 

Csoda, hogy jókedvű vagyok.

Az élet nem mond

el neked semmit.

De mindent megmutat.

Kávézol... igazi, finom kávét iszol. Három cukorral, két kanálka tejporral, ahogy szoktad. Mégis, olyan furcsa. Nem olyan, mint máskor. Finomabb, lágyabb, édesebb. De miért? Nem érted. Kavargatod, ízlelgeted. Sokkal finomabb, mint máskor. Vajon a kávétól? A tejportól? A cukortól? Nem. Egyiktől sem. Mindegyik ugyanaz, ugyanannyi, mint máskor. Hanem valami mástól. Valaki mástól. Aki ott ül veled szemben, aki rád mosolyog, akinek hallod hangját, érzed szívdobbanását. Igen. Tőle finomabb a kávéd. És az életed.

Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az.

Looooser

Nem tudsz aludni, lehet, hogy azért, mert késő éjjel, mikor minden zaj elhal és ott fekszel az ágyadban teljesen egyedül, úrrá lesz rajtad a félelem. Azért, mert hirtelen minden annyira üres.

Csendet hallok,mégsem félek

Érzem végre hazatérek

Minden mi belőlem maradt

Vérző sebekkel bőröm alatt

A lelkiismeretednél még jó lehetsz egy italra

Álmodban az ébredés nem fáj, könnyű vagy, mint egy gondolat,

a tenger lágypartján messziről jött szél lassan simogat.

Kétféle vonzalom van. Az egyik a szerelem, a másik a vágy.

A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

Hited gondolattá válik, gondolatodból szó lesz, szavadból tett, tettedből szokás, szokásodból érték, értékből sors.

Minden vitát megnyersz, amit el sem kezdesz.

Csak a gyengék magyarázzák a múlttal a jelen hibáit, és ragaszkodnak hozzá makacsul.

Ez a baj a fájdalommal. Megköveteli, hogy érezzék.

a város szeret, a széllel csókol

vagy magányos mint én

együtt sírunk

ha látnád, hogy hogy szeretnék hogy ébredj

mit meg nem adnának érted

hogy megint elhidd az álmod

soha nem hagyott itt ha kérted

Gondolj csak jobban bele

Most nem folyton csak a gond van vele

Mikor gondolkodsz gonddal tele

A barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, "csendesen" meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen ott van!