Tudod, az embernek ki kell állnia magáért. Más úgysem áll ki érte.

A bátorság nem mindig harsogó. A bátorság néha egy csendes mondat a nap végén: "Holnap újra megpróbálom."

csak lángolva, csak égve
csak apró darabokra tépve
csak pokolra hullva
csak fáklyává gyúlva
csak megrágva-kiköpve
csak ágylábhoz kikötve
csak boldogan lebegve
csak világot feledve
csak sírva is nevetve
csak sírba is temetve
csak csókokat rabolva
csak veszetten vadulva
csak könnyedén, csak játszva
csak hevülten is fázva
csak sosem megpihenve
csak mindig messze menve
csak mindörökké élve
csak együtt sosem félve
csak így éljünk, ha mered:
csak egy tét van: az életed!
/Erdős Olga/

Nagy szenvedést átélt ember új szívet kap Istentől.

Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.

A kontrollálatlan tehetség olyan, mint egy görkorcsolyázó polip. Nagy a mozgástere, de soha nem tudod, hogy előre, hátra, vagy oldalra haladsz

Nincs rosszabb annál, mint amikor az embernek rá kell jönnie, hogy hiába szeretne valamit nagyon, nincs hozzá tehetsége.

Ha tested fázik, lelkem Rád adom.

Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak.

Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon.

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Nem tarthat mások akaratja,
Én elmegyek, ha kedvem tartja

Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.
(...)
Nagycsöndű, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól -
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol.